Arady Művek

"Falamról eltűntek a hősök, a szelíd vándor, kék motorján kitart még." ( P. Mobil) Illetve már a szelíd vándor se tart ki,  - csak a motorja maradt, - mert egyszerűen emigrált egy olyan országba, ahol vagy a hősségből, vagy a tanult mesterségéből megélhet. Mert orbanisztán sajnos nem az a hely, ahol bármelyiket is megélhetést garantáló egzisztencia, vagy csak a mindennapi túlélés alapjának lehetne tekinteni. Pedig sokért nem adnám, ha a nyeregben maradt volna, és azzal adna egy kis hitet, hogy igen is van még valaki aki nem hódolt be, és bármikor a csizmája alá tiporja a gazt. Hogy őszintén hihetném még  azt, hogy eljöhet még az a korszak a népem életében, amikor mindenki boldogan élheti az egyetlen életét. Mert a boldogság alanyi jog: mindenkinek jár! A világon talán az egyedüli nép vagyunk, amelyiknek szüksége van nem csak nagypofájú vezérekre, hanem valódi, hús-vér hősökre is. Nem a példakép miatt - mert arra keveseknek van értelmezhető igénye. Az igazodá

Volt egy barátom, aki a nyolcvanas évek elején, tanítóként dolgozott egy kis faluban. Nevzzük őt egyszerűen csak Lajosnak. Mivel együtt nőttünk fel, jó barátok voltunk, jól ismertük egymás családját, és baráti körét, sőt egymás nőügyeit is a legapróbb részletekig. Történt egy napon hogy Lajos barátom megkért, ugyan írjak már helyette egy jó kis szakító levelet Melániának, aki már egy éve ostromolta Lajost, hogy ha lehet még szorosabbra vonja, és még erősebbé tegye a köztük lévő finom szálakat. Ráadásul Melike, a szülővárosunkban, Lajos édesanyjának szomszédságában lakott. A nő ezt kihasználva minden nap a szépreményű anyósa nyakán lógott, és semmit sem titkolva tervezgettek, szervezgettek, sűrű hálót szövögettek. Ha majd Lajos így, ha majd Lajos úgy,- már ahogy ez lenni szokott. Teljesen nyilvánvaló volt persze mindenkinek, hogy Meli el akarta magát vetetni Lajos barátommal feleségül. A galád ördög! Ezt már én sem tűrhettem, ezért tollat ragadtam, és barátomat kisegítendő, írni

(Kedvenceim temetője.) A demokrácia egyik tiszta és szép megnyilvánulása az, hogy egy valóban demokratikus országban minden bolond adhat ki egy vagy több könyvet. Akkor én miért ne tehetném? Egy jó gondolat publikálásához nem feltétlenül jó agyra van szükség, de a kitűnő látás és hallás azért nélkülözhetetlen. Ahhoz hogy valaki művész legyen nem fontos életfogytig tanulni. A hiperérzékeny idegrendszer segíthet, de a velünk született örökös fantáziálást semmi sem pótolhatja. A tudás éppen olyan mint a morál. Évszázadok óta változik, és úgy tünik, soha sem lesz végleges, vagy tökéletes. A tudás mára piaci árucikké vált. Mindenki a saját ízlésének megfelelőt veheti, aztán mély megelégedéssel vitatkozhat, hogy a bölcsesség vagy a butaság a jobb, és kellemesebb. Attól, hogy valami kommersz, még lehet értékes. Ilyen például az új közoktatási rendszerben szerezhető diploma is, bár egyre kevesebbet ér a feketepiacon….. A folytonos tanulás megöli az ember eredendő zsenialitás

Pár évvel ezelőtt, egy csendes, késő tavaszi estén történt. Épp a világmegváltással kapcsolatban felmerült aktuális gondolataimat próbáltam elszántan a számítógép virtuális örökkévalóságába szuszakolni, amikor hirtelen mocorgást hallottam a sarokból. Az első pillanatban azt hittem, hogy a kutyám, vagy a feleségem macskája lopakodott be az udvarról, ám amikor odapillantottam, nem láttam semmit. Rosszat sejtvén, felkapcsoltam a lámpát, de csak az öreg padlóvázát láttam a neszek helyén, ami szokásához híven, mereven álldogált csendes magányában, és láthatóan esze ágában sem volt mocorogni, vagy hangot adni. Azt gondoltam, hogy hallucináltam, ami megesik az olyan korosodó firkászokkal mint amilyen én is vagyok, ezért lekapcsoltam a lámpát, és visszaültem a gépem elé a világot megváltó gondolataimmal. Akkor az előbbi nesz irányából, abból a sarokból, ahol csak a jó öreg padlóvázám álldogál magában, valaki azt mondja nekem: Barátom! Csak így, profánul. Majdnem kiestem a karo

Mezei a lehető legbágyadtabban ücsörgött egy félpohár bor mellett a város legolcsóbb kocsmájában, ahol nincs abrosz a piszkos asztalokon, és a székek a legkisebb mozdulattól is recsegnek még egy kisgyerek alatt is. Igazság szerint a valóság megfigyelése céljából telepedett le a rossz hírű csehó egy sarkában, de már ügyet sem vetett a pultnál ácsorgó, vagy épp egy másik kiszolgált asztal mellett ücsörgő, munkásforma emberekre. Sokkal inkább a saját problémái jutottak eszébe az önmagában is szénsavas borból készített nedű szűrcsölgetése közben. Mezei költő volt, illetve annak készült, de egy kötetét sem adták ki. Pedig minden versében ifjúi tűz, -(miféle tűz, inkább tűzvihar)- mély erkölcsi meggyőződés, vallásos jámborság, és alázat, no meg esztétikai tökéletesség, nyelvi virtuózitás, és markáns elhivatottság tükröződött az emberiség általános és egyetemes boldogulása, és érzelmi tökéletesedése iránt. Szóval művész volt, amolyan igazi, született grafomán irodalmár, akit