MESE A 33 EZÜST PITYKÉS TANULATLAN PARASZTRÓL

A tanulatlan paraszt egyszer gondolt egyet, és elment egy tanácskozásra amit az agrárium várható fejlődéséről tartottak a városban.

Bement a terembe, és látta, hogy csak ő van csizmában, a többiek cipőben, ahogy a városhoz illik. Látta azt is, hogy csak ő van egyedül ezüst pitykés mentében, hogy lássák hogy jó magyar ember. A többiek meg öltönyben voltak, ahogy egy komoly tanácskozáshoz illik.

Az egyik ember éppen arról beszélt, hogy a tejelő szarvasmarha állomány vészesen csökken, amitől gondolata támadt a tanulatlan parasztnak. Szót kért hát, és elmondta hogy a nagyapja Horthy verőlegénye volt az apja meg rendes nyilas, aki csak egy bőrcsizmát kapott a lopott zsidó vagyonokból amit külföldre vittek. Szóval jött a kommunizmus de ugorgyunk, neki is el kellett adni a 30 tehenét tavaly, mert a kommunisták tönkre tették az országot. Aztán leült, de senki se állt vele szóba. Se nem vitatták se nem tódították amit mond.

Aztán egy másik ember a szántóföldi művelés korszerűsítéséről kezdett beszélni, amitől megint gondolata támadt a tanulatlan parasztnak és szót kért. Kapott is. Akkor elmondta hogy a nagyapja Horthy verőlegénye volt az apja meg rendes nyilas, aki csak egy bőrcsizmát kapott a lopott zsidó vagyonokból amit külföldre vittek. Szóval jött a kommunizmus de ugorgyunk, neki is el kellett adni a 30 hektár földjét tavaly, mert a kommunisták tönkre tették az országot. Aztán leült, de senki se állt vele szóba. Se nem vitatták se nem tódították amit mond.

Akkor a tanulatlan paraszt megsértődött és felugrott. Kommunisták vagytok mind! - ordította, és tüntetően kiment a teremből. Aztán felült a biciklijére, hazatekert a falujába, és a főutcán bement a kocsmába.

Ott találkozott Kis Jánossal meg Tót Ferenccel akik a közeli város szélén a gyárban dolgoztak és hazafelé menet beugrottak egy fröccsre. Melléjük telepedett a kockás viaszos vászonnal takart asztal mellé. A két munkásnak nem volt bajuk vele, jól ismerték egymást régen, mert nem volt nagy a falu.

Azok éppen arról beszélgettek, hogy a régi rendszerben embernek nézték a melóst nem állatnak, a munkáért bért fizettek, nem alamizsnát, ezért tudtak boldogulni az emberek.

Így van! - kapcsolódott be a  beszélgetésbe a tanulatlan paraszt. - Én is egy tehénnel meg két disznóval kezdtem, még az apán istállójában. Még 16 se voltam, mikor kimaradtam az iskolából, inkább dolgozni mentem. A TSZ évente adott egy hektár háztájit, abból meg a tejpénzből pár év múlva már hat tehenem meg négy anyakocám volt. Mikor leszereltem a katonaságtól hamar felépült a házam, garázzsal, istállóval ólakkal. Mikor jött a rendszerváltás, mert orbán elzavarta az oroszokat, és felosztották a TSZ-t, tudtam 20 hektár szántót venni. Később még hozzá tízet, mert sok gazdája volt, mindenkinek aprópénzt kellett csak fizetni érte. Örültek hogy kaptak pár ezrest! - nevetett. 

– Emlékszem – mondta Tót Ferenc. - Évekig parlagon állt az a föld, verte a gaz, mert a TSZ megszűnt, és nem volt aki gondozza, vessen, arasson rajta. Nekünk is volt benne egy kis részünk, anyámnak is fizettél érte pár ezrest. 

- Az én apának is fizettél, nekünk is volt abba részünk! - tette hozzá egyetértően bólogatva Kis János.

- Kellett az a föld – folytatta a tanulatlan paraszt.- Kocákat, hízókat tartottam, ezért kellett a kukorica minden mennyiségben. Azok meg felették volna a Szűz Máriát is. De több földet nem tudtam venni, mert jöttek a városi nagyurak és mindent megvettek. Ma se tudom melyik föld kié. Régen nem így volt. - mondta és nagyot húzott a poharából. - De minden tönkre ment attól függetlenül is. Mert azok a rohadt komcsik tönkretették az országot! Kun Béla is ellopta a pártkasszát.

Kis és Tót összenéztek.

- Mikor is épült a házad garázzsal meg istállóval? - kérdezte Tót.

- Hát 85-be, mikor már leszereltem. Ja, 84-ben szereltem le, következő éven kezdtem építkezni, őszre kész is volt. Aztán januárban megnősültem. Ott voltatok ti is a lagziba, nem?

- De igen ott voltunk – válaszolt Tót. - Aztán júniusban én hoztam le Pestről az új kombi Ladádat mert még jogsid nem volt. - nevetett. - De megtudnád-e ezt ma tenni?

- Mit? - kérdezte a tanulatlan paraszt. Hogy vegyek egy Ladát? Hát persze. Maradt még a föld meg a tehenek árából, mind benn van az ótépében.

- Nem úgy értem – mondta Tót. - Úgy hogy pár év alatt egy tehénből meg egy kocából kiindulva tudnál -e házat építeni, cifra kocsit venni?

A tanulatlan paraszt kicsit gondolkozott, aztán határozottan rávágta: - Persze! Hiszen amikor kezdtem akkor is dolgozni jártam a TSZ-be. Korán kellett kelni hogy az állatokat ellássam, de a munkahelyen dél körül szundíthattam egy kicsit, így nem volt olyan nagyon fárasztó. Így kell ezt most is csinálni, mert hát másképp nem is érdemes belevágni. Mert míg felszaporodik a jószág addig is élni kell valamiből. 

- Csak hogy ha ma elalszol a munkahelyen, másnap nem is kell menni dolgozni. Kirúgnak.- vágta rá Tót.

- Az lehetetlen! - hördült fel a tanulatlan paraszt. Hiszen munkaerőhiány van, már hogy volnának olyan bolondok, hogy kirúgnak ilyen semmiségért valakit!?

- Csak hogy nincs munkaerőhiány! - mondta Tót mosolyogva.

- Nekem aztán ne mond! - vágott vissza a tanulatlan paraszt. - Bemondta már a Tv is meg a rádió is, hogy munkaerőhiány van! Aki akar az dolgozhat! Az csak nem hazudik tán!

- Nem veszed észre hogy a fél falu nem dolgozik? Mert nincs hol. - szólt közbe Kis. - Nekik talán elhiszed.

- Mert munkanélküli segélyen vannak, lusták dolgozni! Én elvenném mindtől a segélyt, mert az ilyen lusta here népség csak az államot pumpolja az én adómból. Szemetek! Menjenek dolgozni!

Kis és Tót erre hangosan felnevetettek.

- Nincs munkanélküli segély se már. - mondta Tót nyugodtan. - Csak három hónapig jár, aztán elveszik. A szomszéd, sőt a fél utca két éve nem tud elállni dolgozni, mert nincs hova. Éheznek gyakran. Nem mondják senkinek, de tudom. Lehet azt látni.

- Ugyan már! - hurrogta le - Itt faluhelyen lehet boldogulni, csak akarni kell. Tartsanak jószágot, vessék be az udvart oszt nem éheznek majd. - Mondta mély meggyőződéssel a tanulatlan paraszt.

- És a jószágot, a takarmányt, a vetőmagot honnan vegyék? Miből? - kérdezte nevetve Tót. - Négy öt éhes száj mellé vegyenek magukhoz még akár egyet is? Akkor feljelentik az állatvédők őket hogy sanyargatják, éheztetik az állatot!

A tanulatlan parasztnak nem jutott semmi más az eszébe ezeken kívül, amiket a televízióban halott, és ezért úgy érezte hogy alulmarad a kialakult vitában. Ahhoz meg nem volt szokva, hiszen gazdag embernek számított, tisztelték a vagyonát. Tudta hogy nem őt, hanem a pénzt tisztelik, de akkor ez nem érdekelte. De ahogy korosodni kezdett, egyre inkább vágyott rá hogy megbecsüljék. Ezért rászokott, hogy a magyarságról, és munkáról beszélgessen, mert ahhoz nem kellett egyetemi szintű tudás. Hiszen mindenki magyar, mindenki dolgozik, ezért könnyű volt – főleg a faluban - az azonos nyelvet, a közös témát megtalálni az emberekkel.

De most valami nem jól sült el. Éreztették vele, hogy valami butaságot mond, ami a tiszteletlenség volt maga! Mert az mindegy, hogy amit mond, hogy az igaz vagy nem, helyes vagy nem, a vagyon a szava megcáfolhatatlanságán át biztosította neki évtizedekig a tiszteletet. Ezek meg! Így dúlt fúlt magában az elnémult társaságban, de még megpróbálkozott egy utolsó mondással, amit szintén a televízióban hallott.

-Majd az Orbán miniszter úr megoldja ezt is, mint a migrációt – mondta felderülten. 

Erre viszont Kis és Tót olyan hahotában tört ki, hogy csak úgy zengett a ház, amire a kocsma összes vendége az asztaluk felé kapta a tekintetét. A tanulatlan paraszt erre elemi dühvel ugrott fel az asztaltól, és ordítani kezdett!

- Ilyenek vagytok ti bolsik! - üvöltötte - Még rendesen beszélgetni se lehet veletek, mert mindig azt a piszkos csavargó Gyurcsányotokat tudjátok csak felmagasztalni! Aki ellopta az országot, tönkretette a gazdaságot meg engem is, és még milliókat, ti meg azt éltetitek! Nem vagytok ti magyarok! S miközben többen helyeslően mormogni kezdtek,- már csak megszokásból is - nagy dérrel dúrral, hangosan szitkozódva kirohant a kocsmából. Felült a kerékpárjára, hazatekert, aztán úgy ahogy volt, ezüst pitykés mellényben és csizmában bedőlt az ágyba, és elaludt. Mert minden dél körül elaludt, mióta a TSZ-ben dolgozott, és azóta ez lett a napi rutinja.

Kis és Tót közben megitta az italát és halkan nevetgélve elhagyták az ivót. Mielőtt kiléptek az ajtón, a söntéspult felé fordulva Tót odaszólt még a kocsmárosnak:.

- Teli vagyunk ilyen futóbolondokkal, és náluk van a pénz!