A LEGENDA.

Boldog gyerekkoromból számos mese és monda maradt meg a fejemben, néhány olyan is, amit nagyapám pipafüstjén át, vagy nagyanyám süteményét majszolva hallgattam tágra nyílt szemmel. Vezérekről, harcosokról, táltosokról, akik anno a magyarok legjelesebb ősei voltak.

Egy ilyen régen hallott eredet mesét szeretnék most itt lejegyezni, talán ha más nem, az unokáim elolvassák majd.

Nos, valaha rég, amikor a Tisza még arany színű volt a felszínén napozó halak millióinak pikkelyéről visszaverődő nap fényétől, a Kárpátokból a vereckei hágón át megérkeztek ide, erre a földre a honfoglaló magyarok, akik addig az Ung folyó mentén tanyáztak, és ezért más népek Ungároknak hívták őket.. A vezérük Árpád fejedelem volt, aki 200 ezer harcosnak parancsolt.

Szerencsnél megegyeztek Ohat vezérrel, hogy a Tiszától délre és keletre minden föld Ohaté és kun harcosaié legyen, a Tiszától nyugatra  pedig minden föld Árpádot és harcosait illesse meg. Úgy is lett.

Árpád népe átkelt a Dunán, és birtokba vette azt a földet, amit addig Pannoniának neveztek, de ma már Dunán-túlinak hívják.

Árpádék boldogok voltak az új birtokon. Árnyat adó erdők, dús legelők, tiszta vizű patakok, folyók és tavak szolgálták a nép és az állataik kényelmét az új hazában. Árpád, a vezérek, és a harcosok családjai megosztoztak a birtokon, és békében éltek, boldogultak, és elszaporodtak.

Kép: Holdas László

Árpád fejedelem nem sokára megtért őseinkhez, de mielőtt meghalt elrendelte, hogy halála után a fejedelemséget Zolta horka, a bajorokat legyőző győztes hadvezér vegye át. Ha meghalna és nem volna fia, akinek a fejedelmi rangot átadja, akkor a másik hős vezér, Jutas fia Tas kapja a rangot. Vagy ha ő is meghalna, akkor kettőjük közül annak fiára szálljon a rang, aki arra akkor a törzsi tanács szerint alkalmas, és így adasson az majd tovább apáról fiura Tas és Zolta családjai közt.Úgy is lett. Miután Árpádot tisztességgel eltemették, Zolta lett a fejedelem, unokaöccse Tas tisztelettel mindenben engedelmeskedett neki, úgy is mint jó unokaöcs, és úgy is mint alvezér.

Tasnak három fia volt. Kál, - aki Árpád testamentuma szerint örökölte Zoltától a horka címet - Fajsz és Lehel. Kál okos ember volt, rájött hogy a világ dolgainak ismerete segíthet az embernek a nehéz döntésekben. Ezért egy bizánci papot vett a táborába, akitől rendszeresen tanultak minden félét a családja tagjai. A bajorok legyőzése után pár évvel megszületett első fia Bulcsú, akit szintén a papokkal taníttatott. De Bulcsú tanult mást is: Leheltől hadi tudást, Fajsztól nemzedéktant és fegyverhasználatot, a harcosoktól különféle túlélési és harci trükköket. Okos, kiváló harcos lett belőle.

Időközben Bulcsú nagyapja Tas, az apja Kál, a fejedelem Zolta is megtért őseihez. De Zoltának a halálakor nem volt uralkodásra, fővezérségre alkalmas fia, - Taksony még csak pelyhedző állú legény volt -  ezért az Árpád testamentuma szerint Tas ivadékai közül kerestek egyet. Tas fia Fajsz volt az, aki megfelelt a törzsfőknek is, aki Kál és Lehel testvére, Bulcsú nagybátyja volt. Bulcsú az elhunyt apja után a horka rangot örökölte.

Fajsz fejedelem első dolga volt, hogy Bulcsút - mint legmagasabb rangú emberét- Bizáncba küldte követségbe az ott lakó császárhoz. Bulcsú és a császár hamar összebarátkoztak, a császár elhalmozta ajándékokkal és kitüntetésekkel. Már jó ideje tartott a vendégeskedés, mikor Bulcsú beleszeretett a császár egyik gyönyörűséges lányába, Magdába. Úgy mondták a nevét hogy "magdah". Ám a császár csak akkor volt hajlandó neki adni a lánya kezét, ha felveszi a vallásukat. Bulcsú úgy is tett, még másnap megkeresztelkedett. A császár akkor hozzáadta a lányát, hozományul pedig annyi aranyat, drágakövet és más kincseket adott, hogy két szekér rogyadozott alattuk.

Mikor Bulcsú hazavitte az új feleséget, és bemutatta Fajsznak, az nagyon megörült. A fia Súr, épp felcseperedőben volt, akinek maga is császári vagy királyi arát szánt, hogy azzal majd megalapozhassa egy fejedelmi dinasztia létét, ami békében él a szomszédaival. A beházasodás az ellenségek családjába ugyan is azokban az időkben teljesen megszokott dolog volt. Bulcsú házassága arra vallott, hogy a magyar fejedelmek rokonságba kerülhetnek a szomszédos népek fejedelmeivel, ami megakadályozza a háborúskodást, s a népek békében élhetnek. De legfőképp azt sugallta Fajsznak Bulcsú házassága, hogy a szomszédos legnagyobb hatalmú uralkodók sem ódzkodnak rokonságba lépni a magyar fejedelmek családjaival, tehát egyenrangú feleknek tekintik őket. Vagyis a magyarok is nagyhatalmi erővé váltak.

Fajsz nem is gondolta, hogy a fia Súr, alig hogy felcseperedik, ragyogó ajánlatot kap majd apja álmainak beteljesítésére.

Egyszer csak bajor követek jelentek meg Fajsz fejedelem táborában. Előadták, hogy uruk Rudolf herceg fellázadt apja ura, Ottó, a zord  és kegyetlen bajor király ellen, de legyőzni nem tudja annak ellenére sem, hogy sógora Konrád is melléje állt. Arra kérik hát Fajsz fejedelmet a nagyurak, hogy küldjön nekik segéderőt a nemes küzdelemhez, aminek haszna mindkét népet - a bajort és magyart is - megilleti majd, és elindulhatnak a népek a hosszú és tartós béke felé.

Fajsz összehívta a főembereket, és a tanácsban arra jutottak, hogy elküldenek egy sereget a bajor hercegeket megsegíteni, s ha győztes lesz a hadjárat, akkor ismét adófizetővé teszik a bajorokat mint ahogy már azok voltak Árpád fejedelem idején. A sereget Bulcsú horka vezesse, aki nyelveken beszél, és tárgyalni is tud a Bizáncban tanultak szerint. Úgy is lett.

Bulcsú és 10 tumen - kb 100 ezer - lovas indult el Otto király meghódoltatására. Azonban amikor a magyar sereget meglátta a lázadó Konrad és Rudolf, azok úgy megijedtek, hogy az új barátaik elől Otto régensburgi várába menekültek, és sírva remegve a király bocsánatáért esedeztek.

Bulcsút ez meglepte ugyan, de nem állt meg a seregével. A tanács döntésének megfelelően meghódoltatta Ottót,  Európa akkori legnagyobb katonai szövetségének és hatalmának urát.

Bulcsú amíg arra várakozott a seregeivel, hogy Ottó a kialkudott adót és sarcot összegyűjtse, az égen egy jelet látott, amiben a nyugati égboltot egy madár szárnya árnyékolta be, úgy mintha az egy óriásira nőtt Turulé lett volna. Aztán vad szél támadt, mintha az egy óriási, nyugat felé tartó madár szárnycsapása lett volna, aztán csend, és szélcsend lett.

Bulcsú nyomban hírnököt küldött Fajszhoz, és még csapatokat kért a látomástól hirtelen jött tervéhez. Az küldött is neki. Bulcsú és seregei még abban az évben lerohanták és meghódoltatták, adófizetővé tették egész Európát! Ami nem sikerült Attila hun királynak a sokkal nagyobb seregével, azt Bulcsú szempillantás alatt végbevitte a harcosaival! Bulcsú hírneve ekkor vált "legyőzhetetlenre", akinek ezt a világhódító tettét a későbbi korok nagy hadvezérei is például vették saját hadjárataikhoz.

A legyőzött európai hatalmaktól áradt a sok kincs a magyar területre, aminek legfőbb haszonélvezője persze Fajsz fejedelem volt, aki a hadjáratban nem vehetett részt a szokások szerint. (Neki vigyáznia kellett a népre, otthon.) A magyarok nem győztek rejtekhelyeket keresni a kincseknek, mert nem kőházakban laktak, hanem vándoroltak az állataikkal, és a kincsek hurcolása felesleges teher volt számukra. Azt csak menyegzőkor vagy vásárkor vették elő. Nagy volt a jólét a magyarok közt! Bulcsú nevét zengték a tábortüzek mellett, aki oly nagy tekintélyre tett szert a győzelmeivel, ami már Árpád emlékét is elhomályosította.

Ám nem mindenki nézte ezt jó szemmel. Zolta fia Taksony épp férfivá érett, és a Bulcsú által vezetett hadjárat egy kisebb itáliai csatájában harcossá is avatták. Vagyis jogot nyert arra, hogy majdan vezér lehessen. Taksony irigykedve nézte a Fajsz fejedelem nemzettségének gazdagságát, és az őket övező tiszteletet.

Egyik nap aztán Taksony kiöntötte a szívét egy keresztény papnak. Elmondta hogy szerinte vissza kéne adnia Fajsznak a fejedelmi címet az ő családjának, elvégre Árpád azt az ő apjára hagyományozta. Tas leszármazottai csak ideiglenesen gyakorolhatják a fejedelemséget, míg Zolta vére ki nem hal végleg, akkor lehet övéké örökre a cím. Nehezményezte, hogy a hatalmas kincsből ami a hadjáraton összegyűlt, abból ő és családja csak annyit kapott, amit ő és a harcosai részként kaptak, de a család külön fejedelmi jusst nem kapott. A pap megértően bólogatott hozzá. Aztán azt mondta.

- Ha megígéred hogy nem támadsz többé a keresztényekre akkor te lehetsz a fejedelem. Az egész kereszténység melléd áll majd, csak szólj nekem. Én majd elviszem az üzeneted a keresztényeknek, akik trónra segítenek majd. De az ígéreted tartanod kell, vagy halál fia leszel. Azzal ott hagyta.

Taksony három napon át gondolkodott a pap szavain. fiatal ember volt, nem volt tapasztalata a világ dolgaiban, de becsvágyó volt és kapzsi, aki nem gondol a népével. Negyed nap meglátta a papot és azt mondta neki:

- Megígérem hogy nem támadok többé keresztényekre. Akkor a pap csak meghajolt neki, és szó nélkül elment.

Amikor a harcok zaja elmaradt, s már hónapok óta nagy csend volt egész Európában, egy napon két Bajor követ jelent meg Fajsz táborában, és mindenáron a fejedelem elé akartak járulni. Amikor a testőrök végre beengedték őket Fajszhoz, azok térdre vetették magukat, és úgy adták elő Otto császár üzenetét: ha Fajsznak nincs kifogása ellene, akkor eskessék össze gyermekeiket a magyarok és a bajorok közti béke zálogául. A nászból született gyerekek és leszármazottaik pedig igényt tarthatnak majd a bajor trónra. A nász feltétele, hogy Fajsz fia vegye fel a nyugati keresztény vallást.

Fajsz nagyon megörült, mindjárt tanácsot hívott össze, hogy megvitassák mit tegyenek. A bölcsek úgy döntöttek hogy Fajsz fia Súr - aki idő közben már nagy harcossá, a fejedelmi rang örökösévé vált - kiválóan alkalmas arra hogy Ottó lányával dinasztiát alapítson, és ezzel összekapcsolja a két népet. Nem is tétováztak sokat. A követeket elküldték haza, és Fajsz azt üzente hogy fia és a kérők augusztus derekára ott lesznek Otto udvarában.

Súr a vőlegény, unokatestvére Bulcsú, aki a fejedelem után a második legnagyobb tekintély volt a magyarok közt, valamint a megőszült Lehel nagybátyjuk, díszes, cifra aranyos ruhába bújtak, legszebb fegyvereiket akasztották az oldalukra, és hatezer szintén cifra ruhás lovassal - akiket Fajsz rendelt fia és majdani császári mátkája mellé testőrül - útnak indultak a menyegzőre, Otto udvarába Regensburgba.

De Regensburgtól még igen messze jártak, amikor Augsburg előtt nem messze Otto nehéz páncélos hadserege állta az útjukat. Ezen meghökkentek a magyar vezérek, hiszen nem harcra készültek hanem menyegzői mulatságra, de barátságos szándékuk kimutatására a testőreiket hátra hagyva odalovagoltak a vértesek elé, hogy tisztázzák a helyzetet. Azonban ahogy a vértesek elé értek, máris körbezárták őket, és dárdaerdő szegeződött mindnyájuk mellének. Foglyok voltak.

Bulcsú vezér  akkor azt mondta a vértesek parancsnokának, hogy nem akar harcolni, engedjék szabadon hogy Súr unokaöccsének a násza beteljesülhessen Otto leányával. A vértesek kinevették, és azt mondták hogy ha nem akar harcolni minek a hatezer fegyveres?  Bulcsú azt mondta hogy ez a sereg csak a főrangnak kijáró tisztesség a magyarok között, semmi támadó szándék nincs bennük, nézze csak meg a vezér a fegyvereiket: azok nem csatába, hanem csak díszelegni készültek!

A vértesek vezére akkor azt mondta, hogy ha csak díszek azok a fegyverek, akkor nyilván nem félnek eldobni azokat a testőrök, hiszen olyanok mint a gyermekjátékok, mintha nem is volnának. Azt ígérte, hogy ha a testőrök mind eldobják a fegyvereket, akkor tovább mehetnek.

Bulcsú akkor oda kiáltott a testőröknek, hogy tegyék egy halomba a fegyvereiket. Azok habozás nélkül egy halomba szórtak minden íjat, pajzsot és kardot, ám amikor végeztek, nem engedték le Bulcsúékról a rájuk tartott dárdákat, hanem a vértesek rárontottak a fegyvertelenné vált testőrségre. Azok még védekezni se tudtak fegyver híján. Sokan pusztakézzel vették fel a harcot a bajorokkal, de nem volt esélyük sem a páncélos lovasok ellen. Két hírnöknek való sebesült híján minden magyar harcost lemészároltak ott a Lek mezőn a bajorok. Mikor mindenkit megöltek, és kedvükre kifosztottak, a három magyar vezért Otto udvarába, Regensburgba hurcolták. 
Az úton a vértesek elrabolták arany lemezekkel és csengőkkel díszített esküvői ruháikat, díszes fegyvereiket, a hajukba font gyöngyöket, ékköveket. Mire Otto udvarába értek, már úgy néztek ki mint a megvert, rongyos koldusok. A császár ki is nevette őket, amikor Bulcsú tiltakozott a bánásmód ellen, és a magyarok rettenetes bosszúját helyezte kilátásba, amiért társaikat megölték, őket meg így megalázták. De a császár csak eszelősen nevetett rajtuk, és elrendelte hogy akasztassanak fel mivel már inkább lótolvajnak néznek ki, mint tiszteletre sem méltó harcosnak. Úgy is lett. Aztán a három hős meggyalázott holttestét a Regensburgi templom tornyára húzták fel, hogy ezzel is elborzasszák a magyarokat. 
A hős Súr, Lehel, és a legyőzhetetlen Bulcsú vezéreket tehát Otto tőrbe csalta, lótolvajok módra megölte, amivel megalázták nem csak a hősöket, de Fajsz fejedelmet, és minden magyarokat is. Rettenetes bosszúnak kellett következnie!

Fajsz fejedelem mikor megtudta a borzalmas hírt, napokig félőrültként sikoltozva rohangált fiát gyászolva a kietlen táborában, hiszen majd minden fegyverforgatót elküldött onnan a fiával. A szálláshelyétől nem messze egy másik táborból Magda üvöltő sírása hallatszott, ahogy Bulcsút siratta, Lehel tábora - ami szintén üres volt - messzebb, egy nap lovaglásra volt tőlük a Duna mellett, onnan nem ért el hang. Pedig siratták nagyon, s nem csak az ősz Lehelt, hanem minden vele veszett rokonát és harcosát is.

Zolta fia Taksony ekkor békésen és elégedetten pihent a sátrában, mikor belépett hozzá a pap, és azt mondta: a felséges és bölcs Otto császár  megtette amit kell, de most te következel. Menj és vedd el Fajsztól a rangot, csak arra vigyázz, hogy ne hagyj túlélőket. Senki nem követelheti a családodtól a fejedelmi címet soha, vagy megszegted az alkut: nem tenmagad hanem a rokonaid emelnek majd kezet a keresztényekre. Ha ezt nem akarod, akkor menj és cselekedj helyesen! Ha végeztél, Otto követei felkeresnek majd, és segítenek neked kormányozni. Nagy fejedelem, nagy vezér leszel majd a segítségükkel mint például Otto - ahogy ígértem. Aztán kiment.

Taksony nem sokat gondolkodott a pap szavain. Hite szerint mindenki a szolgája lesz a túlvilágon akit megöl, ezért nem okozott neki lelkiismeretfurdalást senki meggyilkolása. Tudta hogy a Fajsz család táboraiban alig van pár fegyverforgató férfi, ők nem jelentenek ellenfelet a testőreinek.

Másnap éjjel gyalogosan osont be 100 testőrrel Fajsz táborába. Mindenkit megöltek akit ott találtak, még a kisdedeket is. Aztán felgyújtottak mindent mintha rablók támadtak volna a táborra.

Még hajnal előtt lerohanták Bulcsú táborát is. Ott is megöltek mindenkit, de Magdát sehol nem lelték. Aztán szélsebesen Lehel táborát vették a lovak füle közé, és még másnap éjjel ott is mindenki ugyan arra a sorsra jutott mint Fajsz és Bulcsú családja.

Taksony elégedett volt. Meghalt a fejedelem, a teljes családjával, ezért Árpád testamentuma alapján bizton számított rá, hogy a törzsi tanács megválasztja - más alkalmas és jogosult személy híján. A gyilkosságokat alig ha fogják firtatni, mert az az uralkodói család kihalása miatt nagyobb válságot okozna a törzsek békés egymás mellett élésében, és bizonyítékok se maradtak a hamu alatt. Úgy is lett.

Miután Taksonyt megválasztották, törvényt hozott, hogy Fajsz és családja bármely tagjának nevét tilos kiejteni, mert rontás van mindegyiken, és elpusztulnak tőle az állatok. A magyarok hiába voltak rettenetes harcosok, attól még babonás buta nép voltak, és elhitték amit Taksony mond. Elvégre ő volt a fejedelem, neki kellett tudnia mi az igaz és helyes cselekvés.

Mire majd 20 év múlva Taksony meghalt, és fia Géza vette át a fejedelmi címet, már senki sem emlékezett a Jutocsa nembeli hősökre, csak itt ott emlegették Lehel nevét titokban, a külső szálláshelyeken. 

Csak hogy Taksony bárhogy igyekezett nem ölt meg mindenkit Tas vezér ágáról! Fajsz kisebbik fia Szerind is megmenekült az anyjával és néhány testőrrel akikkel a mészárlás éjjelén a Balatonon volt éppen, és Bulcsú felesége, Magda is, méhében Bulcsú fiával, akinek egyik testőre meglátta az éjjel, a  horizonton pislákoló tüzet, amiből azonnal megértette hogy Fajsz táborát érte támadás. Azon nyomban fogta úrnőjét, és elvágtatott vele a táborból. Még abban az évben megszületett Magda és Bulcsú fia, aki a Joba (Jób) nevet kapta a keresztény anyjától, és meg is keresztelték.

Később Taksony a felnövő Szerindnek kénytelen volt visszaadni apja birtokainak egy részét (más részét a saját fiának, Gézának adományozta)  -a mai somogyi területekből - de Magda a "bizánci szuka" és kisfia a "korcs fattyú" nem számíthattak kegyelemre sem, nem hogy a családi birtokokra. (mai Káli medence és környéke). Ezért Magda és  Joba a Hansági mocsárvidék egy félreeső de legeltetésre alkalmas részén telepedett le. Idővel Szerindnek fia született akit Csáknak neveztek el, és Jóbnak is, akit Joba fia Orodnak hívtak, utóbbit anyja után bizánci keresztény szokással Zsigmondnak is megkeresztelték.

Szerind és Joba több kalandozásban vettek részt, ami alatt összebarátkoztak és jó unokatestvérek módján vigyáztak egymásra. Kellett is, a sok csata miatt, mert Taksony nem csak kapzsi volt, hanem roppantul ostoba is. Uralma alatt állandóan egymásnak estek a törzsek, és a legszerencsétlenebb módon a bizánci császárságnak is hadat üzent a bajor barátai kedvéért. Rettentő vereségek, és véráldozatok keretezik az uralkodói történetét. Taksonyt a tragikus arkadiopoliszi vereség után Géza követte a fejedelmi trónon, de akkor már őt is vádolták azzal, hogy az apjától örökölt hatalom testvér vérben fogant, tehát nem törvényes. Ezért uralkodásának egy jelentős részében a magyar törzsfők elleni háborúkra kellett fordítania minden idejét, miközben hol a németek ellen, hol a bizánciak ellen vívott kilátástalan és eredményekkel sem kecsegtető csatákat. Az ország lassan a bajorok bábállama lett, német főurak szabták az irányokat cserében azért, hogy páncélos hadaikkal megvédik Gézát a lázadó testvérei ellen.. Persze nem csak Gézát, hanem a kereszténységet tűzzel vassal terjesztő német és cseh papokat is, akik ismeretlen számú de viszonylag sok embert - nőket és gyerekeket is - öltek meg hittérítés közben.  Ha Taksonnyal kezdődött a magyarság sötét korszaka, az Géza uralma alatt még sötétebbé kezdett válni.

Vajk- I. Szt. István

Géza dicstelen uralma végén egyszülött fiára, Vajkra szállt a hatalom, akit Istvánnak kereszteltek, de nem volt a hatalom átadása zökkenőmentes. Szerind fia Csák magának követelte a hatalmat - Árpád testamentuma és a származása okán. Hogy a követelésének nyomatékot adjon, megpróbálta visszafoglalni Veszprém környékét, a családja birtokát, amit Taksony orzott el.. Vajk azonban a bajor zsoldosaival ezt megakadályozta, Csákot elfogták és kivégezték, birtokait a német lovagok közt szétosztották. Kivéve a néhai Fajsz birtokot amit - örökösök szerintük nem lévén -"királyi" tulajdonban tartottak még 200 év múlva is. ("Királynői szállás" volt)

A másik megmenekült Tas leszármazott, még csak ekkor született meg. Joba fia Orod mindössze három éves volt, amikor Vajk átvette a hatalmat, és megölette a nemzetségi jogért és a jussáért kiálló Turul nembéli Szerind fia Csákot.

Nem tudjuk, hogy a Turul nembéli  Joba hány feleséget tartott, s azoknak hány fia lett  - a szokások szerint több is lehetett neki egyszerre - csak azt, hogy Joba is Vajk ellen fordult, és uralkodásának 10. esztendejében az un "fekete magyarok" egyik vezéreként harcolt ellene. De őt is legyőzték, és kivégezték. A kivégzése után pedig senki nem maradt, aki apjául hívta volna őt, csak Orod, aki ekkor mindössze 12 éves volt, - s akár csak apjának és nagyanyjának - ekkor neki is menekülnie kellett az apja tettei miatti megtorlás elől. Elébb Somogyban, Szerind birtokán húzta meg magát, majd anyja egy főrangú bizánci pap, a Szerémségi bizánci püspök kegyelmébe ajánlotta.

Orod megtetszett a püspöknek, és saját fiaként nevelte fel. Okos, és jó harcossá cseperedett, mikor elhatározta hogy Vajk elé áll, és visszakéri a jussát.

Elment  hát Vajkhoz, és felmutatta dédje- Kál-  kardját és pajzsát, rajta a Turul címerrel, és kérte hogy adja ki neki a birtokait. Vajk elébb le akarta fogatni, hogy megölesse, de Orod azt mondta hogy a király sem emelhet kezet egy békés rokonra. Ha megteszi elveszti a becsületét a népek szemében. Nem mondta hogy úgy jár mint Taksony és Géza, hogy fel ne dühítse, ezért Vajk meggondolta magát, és azt mondta, hogy szerezzen magának birtokot ha akar. De a régmúlt idők dolgait ő bizony nem bolygatja fel egy vacak legelő tulajdonlásának okából sem. Ha Orod lemond az ükjei miatti vérbosszúról, aminek ennyi idő elteltével szerinte már semmi értelme nincsen, akkor meghagyja az életét is, sőt használhatja a hercegi címét is, amihez birtokot is kap az új hódoltatásokból. 

Vajk csak azt a feltételt szabta, hogy a régmúlt idők sérelmeiről többet szót ne ejtsen, sem neki, sem másnak. Orod kénytelen volt belegyezni ebbe ha élni akart.

Orod így hosszas István udvarában töltött várakozás után csatlakozhatott - királyi vérként úgy mint alvezér - Csanádhoz, akinek egy királyi expedíciója indult a Drávától délre eső területek meghódoltatására, és közigazgatásának megszervezésére. 
Az expedíció előtti évben Csanád gyilkolta meg Ajtonyt, az utolsó magyar törzsfőt, aki ellenállt Vajk hatalmának, tehát az expedíció nem csak élvezte Vajk bizalmát, hanem kifejezett hódítási céllal indult, ezért az jelentős katonai támogatást is kapott.

Orod és Csanád 1030-ban vonultak be seregeikkel a mai Arad megye területére, ahol Orod a már római korban is fennállt város mellett rendezkedett be a harcosaival. Kisebb csatározások után sikerült a rendet helyreállítaniuk, majd Csanád tovább vonult az általa legyőzött Ajtony vezér és nemzettsége keletebbre eső birtokaira. A hely ahol Orod letelepedett, Zsigmondháza néven ma is megtalálható mint Arad mai városrésze. Megnősült, fia Péter I. László majd Könyves Kálmán király alatt a délvidék legfőbb hadura, annak fiai Péter és Pál püspökök, hadvezérek lettek. A hercegi rangot mindvégig használták, míg a törökök el nem foglalták birtokaikat, amiket a család később  kiterjesztett a hatalmával együtt egész a Szerémségig. 
Orod birtokai jövedelméből komoly hadsereget verbuvált a székelyekből, akiknek ivadékai évszázadok múlva is a magyar királyság déli határvidékét őrizték minden rabló horda betörése ellen, de ők verték ki az utolsó törököt is a kontinensről Dulcinonál.

A Tiba táltos által a pozsonyi csata előtt Zoltának (vagy Tasnak?) tett jóslata ezzel végleg beteljesült: a kitaszított sólyom él, és szabadon száll.

Mindennek végül a Taksonytól szármató Árpád házi királyok - akik örökléséből Taksony vérein kívül mindenkit kizártak, vagy megöltek, - 1301-ben ivadék nélkül kihaltak. A Turul nembéli Orod vérei viszont tovább éltek, sőt mind a mai napig élnek, s történetük apáról fiúra száll, míg világ a világ, és lesznek apák, meg fiaik.