A beszélő kutya

Szabó Feri csak egy közönséges kutyabarát volt, aki több viharos szerelmi csalódás, és az azokból kifolyólagosan bekövetkezett számtalan berúgás után, a megyeszékhely belvárosi hírességből, elfelejtett kisvárosi farkas lett.

A Regnum Animale meghatározása szerint kisvárosinak azért minősült, mert kiköltözött a zajos metropolisból egy olyan városkába, ahol a buszok csak félóránként, vagy óránként közlekednek, farkasnak meg azért titulálódott, mert míg kölyök volt elég sok húst fogyasztott, és elég okos is volt ahhoz, hogy senkivel ne barátkozzon. Senkit nem tűrt meg maga mellett, csak Mchara-t a hatalmas termetű kaukázusi farkasölő kutyát.

Feri már fiatalon megcsömörlött az élettől, nem is várt már tőle semmit. Legfeljebb azt, hogy békén hagyják az emberek, és lehetőleg soha ne találkozzon többé egyetlen hajdani ismerősével sem.

Úgy tengette a napjait, ahogy a többi magyar ágybérlő. Havi két hetet dolgozott azért, hogy legyen éjszaka a fejét hová lehajtani, kettőt meg azért hogy éhen ne vesszen a hajdan fogalomnak számító culáger bérből.

No és a kutyájáról is gondoskodnia kellett, aki nem evett, hanem inkább zabált, ráadásul válogatós volt mint az úri kisasszonyok. Feri sokszor nagyon gyűlölte ezért, mert azt gondolta, hogy Mchara egyszerűen kihasználja. Azért igyekezett mégis jól tartani.

Esténként, mikor a munkát befejezte, rögtön haza rohant, - hazának nevezte azt a nemzetgazdasági okok miatt megürült istállót, amit lakásként adtak ki neki egy kültelki ház hátsóudvarában,- megetette a kutyát, aztán együtt baktattak el a sarki kocsmába, ahová jobb körökből származó vendégek, akiknek rendes állása, és rendes ruhája volt, soha nem tették be a lábukat. (Egyszerűen azért, mert nem merték.)

Itt mindenki ismerte a kutyát is, a gazdát is, és mindenki tudta, hogy mind a kettő ártalmatlan. Míg Feri az egyik sarokban gubbasztva elkortyolgatott néhány fröccsöt, addig Mchara illedelmesen keresztbe feküdt a kocsma ajtajának küszöbén, és mélyen elaludt.

Mchara még arra sem eszmélt fel sosem, ha valamelyik túlságosan részeg vendég elvétette a lépését, és pont rátaposott a lábára, vagy a farkára.

Valószínűleg azért nem, mert a kutya ezekből a jelekből érezte igazán, hogy otthon, ismerősök között van. Különben is, acsarkodni, vagy letépni valakinek a kezét, vagy a lábát, -ugyan mi értelme van? Az ember olyan amilyen, semmi sem változtathatja meg. A legtöbbjüket még a megcsonkítás sem.

Egy este, amikor Feri és Mchara csendben hazabaktattak a kocsmából, Feri szokás szerint beengedte a kutyát az albérleti lakás konyhának kinevezett földpadlós helyiségébe, ahol elalvás előtt mindketten tartózkodni szoktak, lévén hogy máshol nem volt villany a házikóban. (Havi húsz plusz rezsiért ebben az inflációs világban ez pont megfelelő komfortnak számított a főbérlő szerint.)

Feri ekkor elővette a házban található egyetlen újságot, és hangosan olvasni kezdte az első oldalon, éppen úgy ahogyan minden este szokta ezt tenni, míg Mchara odafeküdt a lábához, és a hazaút fáradalmait kipihenendő, mély álomba merült.

Már a bal hátsó lábán jött ki, ahogy Feri mindig ugyan azt a cikket olvassa fel, mindig ugyanúgy artikulálva a szavakat mint egy televíziós hírolvasó.

- A Vörös október Téesz dolgozóit azonban nem olyan fából faragták, hogy csak úgy meghátráljanak a kihívástól, és ebben a negyedévben több mint ötvenkétezer liter tejet adtak a tejipari vállalatnak, és hetven kis borjút segítettek a világra. Ezzel a derék teljesítménnyel a Vörös Október a szocialista munkaversenyben messze megelőzte az eddig az eredménylista, és a dicsőséglista élén álló Vörös csillag téesz kollektíváját, ami….

-Hagyd már ezt a süket mezőgazdasági szöveget, inkább vakard meg a hátamat!- hallott meg Feri egy határozott, de kissé rekedt férfihangot.- Ki a fenét érdekli ez a baromság? Inkább tedd hasznossá magad!

Feri meghökkent egy kicsit a hang hallatán, és felemelte a fejét a megsárgult papír fölül. A konyhában kettőjükön kívül nem látott senkit, ezért felállt, és kilépett az udvarra, de ott is minden csendes volt. -Biztosan hallucináltam- gondolta magában, és visszaült az újságot végigolvasni, hiszen hátra volt még a lelkesítő cikk fele, és az Agroker vállalat akciós gépvásárlási hirdetése is.

Aztán mégsem olvasott tovább, mert eszébe jutott a nagyanyja fenyegetése, hogy ha mindennap iszik, akkor alkoholistává válik, aki nem lesz többé ura a saját cselekedeteinek. Az öreglány azt jósolta, hogy ha nem fog rendes életbe, előbb vagy utóbb hallucinálni fog, aztán ezer kis fehér egér fogja magával vinni a föld alá a koporsóját.

Váratlan ötlettől vezérelve lehajolt, és megvakargatta Mchara hatalmas, bozontos hátát. Az még a fejét sem emelte fel, szendergett tovább.

Mivel Mchara meg sem moccant, napirendre tért a hallucinációja felett. Böffentett, aztán rendben letelt az est további része. Elolvasta az ősrégi újságot, vigyázva, hogy az oldalszámokat is leolvassa, aztán szelt egy szelet száradó kenyeret a falra akasztott műanyag táskából, hozzá nyesett egy darab szalonnát a másik falon lógó bőr aktatáskából, és jóízűen falatozni kezdett.

A kenyeret az utolsó morzsáig megette, a szalonna maradékát a kutyának dobta. Aztán egy lavór hideg vízben megmosdott, és bement a sötét szobába lefeküdni.

A szobája nagyon egyszerű volt. Padlóját marhák, és igáslovak hajdanvolt generációinak patái döngölték olyan betonkeményre, hogy az nem porzott, de még a vizet sem itta be. A szobának egy régi, javításképpen deszkákkal agyonszegelt szekrény, és egy szalmazsákos parasztágy volt minden berendezése.

Sötétben nem volt olyan szörnyű, sőt még a málladozó vakolat és a mindenütt salétromos -hajdanában fehérre meszelt- falak sem voltak visszataszítóak.

Feri, mint minden lefekvéskor, elszívott még egy cigit, mezítlábasat, mert az tisztította ki a tüdejét, krákogott néhányat, aztán nyomban, mélyen elaludt.

Másnap, korán hajnalban felkelt, az estéről maradt lavór vízben megmosta az arcát, felöltözött, aztán búcsúzóul megveregette a kutyája oldalát. Majd kerékpárra pattant, és elsőként érkezett a sarki kocsmába, ahol a csapos éppen hogy csak kinyitotta a bejárati ajtót védő rácsot.

Kért egy reggeli italt, ami egy savanyú fröccs, meg egy fél deci körtepálinka keverékéből állott, és egy hajtásra kiitta. Aztán ismét kerékpárra pattant, és megindult a belváros felé, ahol éppen az egyik nagy építkezésen dolgozott.

Nem volt túl nehéz a munka, csak egész nap lapátolni kellett. Arra azért mégis jó volt, hogy Feri nyugodtan tudjon gondolkozni, miközben a napi betevőt megkeresi. Persze nem filozofált, inkább csak az emlékeit élte újra meg újra. Nem nosztalgikusan gondolt előző életére, és nem is kutatta, hogy elrontott e valamit, vagy épp jól cselekedett, csak újra élte a régi élményeit.

Gondolataiban újra sétálgatott a nagyváros lámpái alatt a kedvesével, újra elücsörgött a belvárosi kávéházban, és nézte a kirakatüvegen túl ész nélkül rohanó, és tülekedő embereket miközben kitartóan azt remélte, hogy egyszer majd megérti őket. De bárhogyan is vágyakozott, és erőlködött, nem értette meg őket sosem.

Mikor a munkaidő véget ért, kerékpárra pattant, és sietősen hazatekert. Mchara már türelmetlenül várta a kapuban. Elővette a konyha sarkából a kutyatápos zsákot, -a legjobb, legdrágább fajta volt- és egy nagy tállal a kutya elé tett belőle. Mchara szinte kulturált lassúsággal befalta az egészet, aztán -mint minden délután,- elmentek a sarki kocsmába.

Feri aznap alaposan berúgott. Az utolsó fillérjét is elitta, sőt egy pár italt ki sem tudott fizetni. Nem volt baj, a csapos elővette a kockás füzetét és ákombákomokkal bejegyezte Feri neve mellé a tartozása összegét.

Már késő este volt, mikor Feri kilépett a kocsmából, és kénytelen volt Mchara bundájába kapaszkodni, mivel nem tudott a lábainak parancsolni, mert azok újra meg újra összegabalyodtak.

Mchara rutinosan hazavezette, vigyázva hogy a járdáról lelépve nehogy egy száguldó csoda autó elé essen. Mikor hazaértek, Feri hálásan megsimogatta Mchara fejét, és bebotorkált a szobába lefeküdni. Forgott vele az egész világ, és nem tudott elaludni, hiába mocorgott, a megfelelő pózt keresve.

-Nagy barom vagy te Feri!- hallott egy hangot a konyhából, ugyan azt, mint ami előző este szólította. - Ki fog rád vigyázni ha én már nem leszek? Ilyen gyalázatosan hogy lehet berúgni, elkölteni a kosztpénzt, aztán holmi köznevetség tárgyaként hazabotorkálni? Jól megtépted a bundámat is közben, míg hazacipeltelek!

Feri, részegség ide, vagy oda, felpattant az ágyból, és kirohant a konyhába, ahol Mchara heverészett unott pofával, mert már épp elalváshoz készülődött.

-Te beszélsz?-kérdezte mellé térdelve, és két marokkal megfogta a pofáján a bundáját.

- Engedj már el, Te részeg disznó-! Mondta Mchara, és lerázta magáról Feri kezét. Az csak térdelt ott előtte tátott szájjal, és nem tudta mire vélni a dolgot, és mindjárt az jutott eszébe, hogy valamit belekevertek az italába.

-Hogy lehet hogy beszélsz?- szólalt meg némi higgadtságot erőltetve.- A kutyák nem tudnak beszélni!

Mchara láthatóan nem akart válaszolni. A földre fektette az állát, és békés hunyorgásba kezdett, mint minden kutya ha aludni akar. Csak a füle rebbent egyszer egyszer, amikor a távolból izgalmasabbnak tűnő hangok vagy neszek jutottak el hozzá.

Feri egy darabig bámulta a szendergő kutyát, aztán felállt, és visszabotorkált az ágyba. Nem nagyon értette a dolgot, legfőképp azt nem, hogy se meg nem rémült, de boldogabb se lett attól hogy a kutyája úgy felesel vele mint egy asszony.

Azért rögtön elhatározta, hogy soha többé nem iszik, mert nyilván az alkoholizmus utolsó fázisába lépett, s nyilván ezért hallucinál ilyen furcsa dolgokat……

Bár úgy tűnt, Mchara kétszer is beszélt, és logikus dolgokat mondott, de az is lehet, és az sokkal inkább valószínű, hogy a saját lelkiismeretének a figyelmeztető hangjait hallotta. Olyan bolond meg nem lehet az ember, hogy még saját magára se hallgasson.

Másnap elkésett a munkahelyéről, amire még soha sem volt példa. Ahogy arra sem, hogy ne menjen be egy reggeli italt inni a kocsmába. Az, hogy nem volt pénze sohasem jelentett gondot, mert hitele szinte korlátlan számú fröccsig terjedt. Azért mégsem ment be. A fogadalom, az fogadalom.

Munka után hazament, megetette a kutyát, megette a maradék avas szalonnát, és leheveredett. Aztán nem sokára elaludt. Reggel zúgott a feje, hányingere volt, mivel az alkoholizmus nem hagyja magát csak úgy legyőzni, mint holmi nyámnyila kis szenvedélyecske. Ez küzd az ember ellen, sőt beteggé is teszi. Küzd egy korty alkoholért, aztán még egyért amíg ki nem békül az emberrel, és minden a régi kerékvágásban folytatódik tovább. Vedel a polgár, az alkoholizmus meg fürdik a gyönyörben, mert ez a világ rendje. Meló, pia, meló, pia. Aki nem iszik, az különben is veszélyes a társadalomra és a kormányra mert gondolkodik, tehát az alkoholizmus az emberiség legjobb barátja. A kutya után persze.

Feri pár nap szenvedés után a munkahelyen már alig bírt dolgozni, állandóan izzadt, és jártányi ereje sem volt már mikor véget ért a munkaidő.

A főnöke észrevette hogy valami baj van, és barátságosan megkérdezte tőle adjon e pár fröccsre valót. Mert jó főnök nem hagyja szomjazni a melósát, hiszen ha kiszárad az agya a rabszolgának, mindjárt több pénzt követel.

Ferinek persze nem kellett a kölcsön, a főnök erre azt mondta hogy pihenje ki magát, mert nem tud roncsokat alkalmazni akkor sem, ha azok valaha emberek voltak.

Aztán hazament, megetette a kutyát, elaludt, és másnap ment dolgozni, aztán haza, aztán dolgozni, és ez így ment egy pár napig, míg Feri egyszerűen össze nem esett a munkahelyén. 
- Szemét alkoholista!- dohogott a főnök- Ide jön nekem megdögleni!

A munkatársak szélesen vigyorogva, egyetértően bólogattak, elvégre a főnök elég gazdag volt ahhoz hogy olyan okos is legyen mint egy orvos, vagy egy görög filozófus, - esetleg állandó tagságot váltson magának az MTA-ban,- ezért senkinek sem jutott eszébe, hogy bölcselkedés helyett inkább mentőt kellene hívni.

Feri csak egy fél óra múlva tért magához a betonkeverő árnyékában, ahová azért félrehúzták, nehogy valaki megláthassa, hogy valaki a földön fekszik mint valami részeg… A főnök kényes volt az ilyesmire.

Amikor magához tért, nagy nehezen felállt, megfogott egy lapátot, és elkezdte megrakni a betonkeverő puttonyát kaviccsal. Néhány munkatársa körbeállta, és némán figyelte, persze közben senki nem dolgozott. Valami volt a levegőben.

Olyan teátrálisan történt, mint egy szovjet filmben, amikor a sztahanovista elvtárs életereje utolsó foszlányaival emeli fel a lapátot a csúcs megdöntésére: 
- És megvan! Emberek! -ordítja Szepesi György hangja a háttérben közvetítve az eseményt- Micsoda látvány! Megvan a csúcs, Feri a csúcs, a magyar melós, aki éhbérért, és néhány hamis fröccsért dolgozik! Kérem micsoda ünnep ez a mai! Még mindig megtudjuk mutatni! Meg tudjuk mutatni a világnak kik is vagyunk! A mi Ferink meg tudta mutatni ki is az a kis magyar akitől retteg egész Európa, sőt a világ élvonalához tartozó minden ország versenyzője! Hát mit mondjak? Ünnep ez a mai nap. A mi Ferink napja! Zsíros kenyéren építettük fel a szocializmust, becsületből dolgoztunk, mert pénzt nem kaptunk érte, mert nem voltunk profik. Aztán 90-ben profik akartunk lenni, de maradt az amatörizmus, és tessék mégis megvan a világcsúcs! Sokan nem hiszik el, még mindig, de Feri most megmutatta hogy ott vagyunk a világ élvonalának legelején! Gyönyörű ez a nap! És nézzék hogy ünnepelnek és örülnek a kollégák! Fantasztikus! Fantasztikus ez a nap!

A kollégák persze nem ünnepelték, csak bárgyú, vörös szemekkel bámulták mit csinál, és a főnök úr is azonnal észrevette az építkezés szélén álló légkondícinált konténer irodájából, hogy valami történt, és odarohant.

Mikor meglátta hogy Feri ismét dolgozik, csak úgy ráüvöltött, hogy tegye le a lapátot, aztán a többiekre is rákiabált hogy dolgozzanak csak tovább, azért fizeti őket. Aztán Feri felé fordulva benyúlt a zsebébe, és kivett belőle egy köteg pénzt, lehetett vagy egy millió forint.

Sokáig keresgélt, a bankjegyek között vastag, kövér ujjaival, mire talált annyi aprót, amit kényszeredetten Feri kezébe nyomhatott. Mikor átadta a pénzt még közölte vele, hogy többé nem akarja meglátni az építkezésen. 
-Ha lehet máshol dögölj meg jóember, ne itt! -mondta és otthagyta.

Feri leforrázva, minden ízében remegve hagyta el az építkezés területét. Még a pénzt sem számolta meg, úgy tette zsebre.

Hazament, otthon elővette a kutyatápot, és egy tányérral letett belőle Mchara elé.

-Egyél kiskutyám, - dünnyögte csak úgy magának- nem tudom meddig lesz ilyen jó sorunk, hogy egyáltalán ehetsz, mert tudok mit enni adni neked.

Mchara nem volt rest, neki is látott a maga úri komótosságával, és beropogtatta az egészet. Feri csak nézte közben az állatot, szemében valami szomorúság fénylett, talán aggódott a kutya sorsa miatt. Pontosan tudta, hogy ha nem talál egy két napon belül valami munkát, tényleg nem lesz mit enniük.

Amikor Mchara befejezte az evést, odatelepedett Feri lábához, böfögött egyet, aztán megszólalt.

-Keressünk együtt munkát - mondta nyugodtan.- ketten könnyebben találunk mint ha egyedül próbálkozol.

Feri döbbent arccal nézett a kutyára, elvégre semmit nem ivott napok óta. Ha nem súlyos az állapota, most nem volna szabad hallucinálnia. A kutya váratlanul folytatta.

- Ha azt hiszed hogy megbolondultál, akkor két okból is tévedsz. Az egyik ok az, hogy te már akkor sem voltál normális amikor megszülettél, a másik meg az, hogy én valóban beszélek. Tudod a nagyapám, és a nagymamám is világszám volt egy jó nevű cirkuszban, mivel már ők is tudtak beszélni. Ők talán még nálam is jobban tudtak az ember nyelvén, bár az is igaz, hogy ők nem magyarul, hanem a kínai egyik dialektusában beszéltek. Nincs ebben semmi különös. Egyik másik ember tud az állatok nyelvén, egyik másik kutya meg tud az emberek nyelvén, nem olyan nagy ügy ez! Csak a szűk látókör meg a tájékozatlanság az ami most téged megdöbbent, és a tényekre ezek miatt akarsz mindenféle megnyugtató orvosi magyarázatot találni.

-Sajnálom, Mchara -mondta száraz hangon Feri, -sajnálom. Én ezt nem tudom sem felfogni, sem elhinni.

- Pedig elhiheted! Ez van. De elég a szájtépésből, most menj aludni, holnap elmegyünk munkát keresni. -Azzal lefeküdt a földre, és látható nyugalommal behunyta a szemét.

Feri csak nézett maga elé döbbenten, aztán bebotorkált az ágyához, és csak úgy ahogy szokott, ruhástul lefeküdt, és kisvártatva el is aludt.

Másnap reggel arra ébredt, hogy Mchara húzgálja a nadrágja szárát, és dühösen morog.

-Ne aludj tovább, itt az ideje hogy elinduljunk.- mondta, mikor látta hogy Feri magához tért az álomtalan álmából, és nyújtózkodni kezd.

- De még csak öt óra van!-mondta dühösen.- Aki munkát tud adni, az ilyenkor még az igazak álmát alussza.- és oldalára fordult, hogy aludjon még egy kicsit. Mchara azonban nem hagyta annyiban a dolgot.

- Kelj fel, mert beléd harapok!-mondta vicsorogva, és fenyegetően villogtatta hatalmas szemfogait Feri felé. De Feri hajthatatlan maradt.

Mchara akkor gondolt egyet, kiment a konyhába, és hatalmas agyarai közé fogta a lavor vizet, amit Feri elfelejtett kiönteni. Bevitte a szobába, s mind a gazdájára borította. Feri erre úgy pattant fel, mint akit dühöngő afrikai gyilkos bolhák leptek el.

Kis idő múltán, Feri végleg feltápászkodott, megmosdott, és felvette egyetlen elfogadható ruháját, meg a szintén egyetlen pár cipőjét, amit nem lehetett megtisztítani az építkezésen ráragadt mésztől. Aztán kettesben elindultak a Munkaügyi Szolgáltató Irodába, hátha ott tudnak segíteni.

Egy középkorú, erősen kopaszodó férfi fogadta őket, aki láthatóan félt Mcharától. A kutya kajánul érdeklődve figyelte minden mozdulatát.

- Nem kellene ehhez a kutyához valami fegyvertartási engedély, vagy efféle papír?-kérdezte aggódó hangon az ügyintéző, és igyekezett nem mozdulni.

- Hozzám nem kell engedély kérem, én magamtól vagyok, az ami vagyok. Pontosabban az apámtól, és az anyámtól. - vágott a szavába Mchara.

A férfi, aki nem értette a dolgot, meghökkenve nézett Ferire, aztán elmosolyodott.

- Hát ez nagyszerű!-mondta lelkesen.-Maga egy igazi hasbeszélő! De állást sajnos még így sem tudok magának felajánlani.

- És valami cirkuszban nem volna hely? - kérdezte Mchara.

- Cirkuszi állást sem tudok sajnos ajánlani - mondta a férfi, miközben már ügyet sem vetett Mcharára.- Bár úgy tűnik maga tökéletes hasbeszélő, amilyenről még csak nem is hallottam. De Önnek sajnos nincs meg az artistaképző iskolája, ahol az ilyet tanítják. Tudja? Mivel Ön nem tanulta az artistaságot, így hivatalosan artista sem lehet. Hiába tudna maga operálni, orvosnak mégsem mehetne el, ha nem végzett egyetemet, meg szakvizsgákat. Érti?

-Nem -mondta Mchara,- ezt nem értem. Valaki vagy tud, vagy nem tud. Ha valaki úgy született hogy valamit tud, azt minek és mire akarják még megtanítani? Vagy van valaki aki jobban beszél nálam? Attól szívesen tanulok. De közben dolgoznom kell, mert éhen halok ha nem keresek pénzt. Ha nem tudná, vadászni rég nem lehet már, mert minden helyet elfoglaltak az emberek, ahol még élni is lehetett volna egy kicsit. Segítenie kell! Kérem!- emelte meg a hangját Mchara.

A férfi megvakargatta egy kicsit a fején a bőrt, nagy komolyan böngészni kezdte a számítógépébe írt fontos adatokat, aztán sajnálkozó arccal Ferire nézett.

-Nem tudok segíteni. Sajnos nem! -tette hozzá.- Ha maga volna a világ legjobb hasbeszélője, akkor sem tudnék segíteni. Persze ha volna diplomája, és tudna nyelveket, meg volna számítógépes ismerete, és nem múlt volna el harminc éves, akkor persze más lenne a helyzet. Tudja, a bankszakma csak ezt keresi…. más ágazat meg - és becsmérlő grimasszal legyintett egyet a levegőbe.

- De még alig múltam el négy éves- vágott a szavába Mchara méltatlankodva.- Kérem nekem a nagyapám, meg a nagymamám is világszám volt egy cirkuszban.

- Akkor ott kellett volna maradnia!- váltott indulatosabb hangra a férfi.- És most már hagyjon engem jóember, mert nincs időm itt jópofáskodni magával.

- Milyen jó ember? -hördült fel Mchara- hiszen én kutya vagyok, a gazdám meg sem szólalt!

És ekkor a férfi megértette, pontosabban felfogta azt amit eddig csak egyre erősebben sejtett, hogy igaz. A váratlanul rátört felismerés hatására felugrott, és éktelenül sikoltani kezdett, hangjában jól kivehető volt a félelem és a pánik. Kezeit magasba emelte, és amikor elhalt a sikolya máris segítségért kiáltott. Mit kiáltott? Halál hörgött!

Akkor meg egy marcona biztonsági őr termett Feri mellett, és erősen megfogta a vállát, kezével Feri karját kereste, hogy jól kicsavarja. Elvégre ezt itt így szokás csinálni, az őrt azért fizetik, hogy erős, és durva legyen.

Mchara nem tudta hogy most mi következhet, ezért jó és derék kutya módjára beleharapott az őr karjába, és ősi ösztöntől hajtva rázni kezdte. Erre meg az őr is visítani kezdett, és a fájdalomtól, meg a rázástól a földre esett.

Feri pánikszerűen kirohant az irodából, amikor Mchara úgy gondolta, hogy már elég messze jutott, elengedte a fájdalmában a földön vergődő biztonságit, és ő is utána inalt. Épp kiért az utcára, amikor valahol az irodában eldördült egy fegyver.

Aztán csak rohantak, rohantak, aztán hallották, ahogy egy mentő és egy rendőrautó szirénája sietve a hivatal utcájába érkezik.

-Nem kellett volna megharapni az őrt te ostoba! - lihegte Feri.- Most mind a ketten bajban vagyunk. Én azért, mert nem tettem rád szájkosarat, és börtönbe csuknak, mert nem tudom majd kifizetni az ezért kiszabott bírságot. Te meg azért, mert ha nem tudnád, ebben az országban azokat a kutyákat, akik megharapnak valakit, a helyi tanácson székelő statáriális kutyabíróság azonnal halálra ítéli. Állatvédelem ide vagy oda, a kutyának ha harap, meg kell halnia….és halálra is ítélik.

-Halálra?-döbbent meg Mchara.- De miért? Hiszen csak védekeztem! Az a fickó azt hitte hogy erősebb nálunk, ezért erőszakos volt. Tévedett. Most meg neki áll feljebb? Azt akarja, hogy megöljenek? Ez ugye csak vicc?

- Nem Mchara, bármennyire is úgy hangzik, ez nem az. Ilyen a törvény. Sajnos üldözöttekké váltunk. De ne félj, akár mekkora a baj, én nem hagylak el!

Azzal egy vágtában hazarohantak a nemzetgazdasági okból megüresedett hajdani istállóba, ahol Feri pánikszerű gyorsasággal összepakolta az egyébként túlságosan szegényes, és kevéske holmiját. A következő negyedóra végére, már egy vonaton ültek, ami a megyeszékhelyre zötyögtette őket, ahol biztonságot reméltek.

Éjszakára egy parkban húzódtak meg, Mchara hajnalban mérgelődött is, hogy párás lett a bundája. Reggel a közeli boltban élelmiszert vettek a maradék pénzből, ami még Feri zsebében maradt, aztán visszamentek a parkba megreggelizni. Falatozás közben egyszer csak Mchara a világ legtermészetesebb módján megszólalt.

- Van egy tervem-mondta komolyan.- Menjünk el valami forgalmas helyre, és produkáltass engem. Például kérdezd meg tőlem, hogy hány óra van. Én meg ugatással jelzem. Vagy leüléssel, vagy farkcsóválással, vagy bánom is én, mivel, majd te megmondod, mert te tudod jobban mi tetszik az embereknek. Valami olyat találj ki, ami egyszerre látványos, és egyszerre hihetetlen. És dőlni fog a pénz…..megint lesz otthonunk, és fröccsöt is kapsz….

- Szép álmok. - Válaszolt Feri keserűen.- Azt sem tudjuk ma hol hajtjuk le a fejünket, sőt, már biztosan köröz a rendőrség is amiatt a fickó meg az őr miatt, te meg tömegbe akarsz menni. Agyrém! Ezt a fantasztikus ötletet is a kínai nagyszüleid élettörténetéből hámoztad ki? Ez itt nem Kína, ez itt a mi magyar hazánk! Érted te buta jószág?

Mchara ásított egyet, mintha nem érdekelné Feri szónoklata. Aztán felállt, és szaglászva körbejárt. Nem talált semmi érdekeset, csak hatnapos nyomokat valami puccos pincsitől, meg egy valószínűleg súlyosan beteg macskától, aki azóta már lehet hogy halott is.

-Azért nem ülhetünk itt örökké. Mondjuk menjünk el Kínába, ott nem ilyen könyörtelenek az emberek. - mondta csak úgy félvállról. Feri felnevetett.

-Nem hát. Ott csak pörköltet főznek belőled, engem meg átnevelőtáborba visznek, ami lehet hogy rosszabb mint bármelyik magyar börtön, bár azok se semmik! Én azért inkább a börtönt választom, mint a Lenin órát, abból már épp elég volt fiatalkoromban. Ha rám hallgatsz, te sem sietsz úgy a kondérba, inkább szép türelmesen vársz, míg megoldódnak a dolgok.

-És ha nem oldódnak meg? Ha nem lesz mit enni? Ezek között a bokrok között még nyulak sem laknak hogy fogjak egyet. Arról nem is beszélve hogy barlangot sem látok, úgyhogy lakni sincs hol. Valamit muszáj tennünk. Én még dolgozni is hajlandó vagyok, pedig nem arra születtem. Mert ha nem tudnád, én vadász, és harcos vagyok a nemes őseimtől, meg a fajtámnál fogva.

-Na ne mondd!-nevetett fel Feri- Te harcos és vadász? Te egy elkényeztetett öleb vagy az őseidhez képest, aki drága kutyatápot zabál, és a hideg elől a konyhába húzódva alszik. Még ha én mondanám! De te…..

- Ha te mondanád? - replikázott Mchara- Te, aki egyedül egy nyulat sem tud elejteni, akinek csak úgy ki lehet csavarni a karját, akinek mindenki csak parancsol? Milyen harcos és vadász vagy te? Miféle őseid voltak? Szájhází!

- Az én őseim hódították meg ezt a földet, amin állunk!-mondta Feri rendreutasítóan.

-Miért, akkor még nem voltak itt kutyák, vagy más vadászó állatok, akik más vidékről jöttek?

-De biztosan voltak itt mások, csak ők nem hagytak maguk után jelet, amiről most ezt biztosan tudhatnánk. Biztosan tudatlanok, vagy sokkal gyengébbek voltak mint mi, vagy nem harcoltak, vagy ha igen, akkor az én őseim legyőzték őket, azért vagyunk most mi itt, és nem mások.

-Na szép.-vágott vissza Mchara dühösen.- Akit legyőztek az őseid, azok mindjárt biztos rosszak is voltak. Tudod mit? Én azt gondolom inkább kevesen voltak ahhoz hogy nyerjenek. Mert a rosszak, és az ostobák mindig túlerőben vannak, mert mindenütt belőlük van több!

-Elég ebből a faji villongásból, ezzel semmire sem megyünk. Inkább hagyj gondolkodni, had találjak ki valamit, mert tényleg muszáj tenni valamit.

Feri teljesen a gondolataiba mélyedt, ezért még Mchara morrantását, és a sétányra szórt kavics roppanását sem hallotta meg amint közeledett valaki.

Egy jól öltözött, sötét ballonkabátos, kalapos idős férfi lépett hozzájuk, aki láthatóan legnyájasabb arcát vette fel mielőtt megszólalt.

- Jó napot kívánok! - köszönt rájuk enyhe akcentussal, és fürkészőn nézte hol Ferit, hol Mcharát, aki láthatóan nem örült neki.

- Freddi Horváth vagyok nyúorlinszból. Ha jól hallottam uram, Önnek beszél a dogja… A kutyája ugye? Nos kérem én még ilyet sosem hallani, sosem látni…….Azt hiszem, nekünk itt és most egy komoly beszélgetést kellene kezdeni…

-Miről?- vágott a szavába Feri?

-Kérem, - mondta a férfi gyorsan- én tudok ajánlani egy korrekt üzletet! Sőt egy igen nagy üzletet. Tudja én menedzser vagyok nyúorlinszban már több mint húsz éve. A sóbizniszben dolgozom. Azt hiszem tudok önnek, és az Ön dogjának egy jó munkát ajánlani.

-Munkát? - vágott közbe Mchara.

-Igen munkát, és pénzt. Meg hírnevet is tudok maguknak, csak egy kicsit meg kell csinálni hozzá az imidzsüket. Mondja a dog csak magyarul tud?

-Nem dog, hanem kaukázusi farkasölő vagyok, -mondta Mchara önérzetesen.

-Ekszjúzmi. A farkasölő tud még másik nyelven is?

-Nem, nem tudok, csak magyarul, de lehet hogy megtanulhatok kínaiul is, mert az én nagyapám, és a nagymamám egy kínai cirkuszban volt világszám.

-Ica szenzésön! A kedves nagyapa, és nagyanya! Fantasztik! Ez igazán nagyszerű. Bjutiful! És talán ők is beszéltek?

-Persze hogy beszéltek! Abból éltek, hogy tudtak az ember nyelvén!

-Ez igazán tökéletes! Ez szenzáció! Uram, magának fogalma sincs, hogy mi van az ön kezében. Siker, pénz, utazás, hírnév, egyetlen röpke hét alatt. Minden az ölébe fog hullni, amit csak akar! Tessék itt van ötszáz dollár előleg, kérem vegyen valami utazásra alkalmas ruhát magának, és költözzön be valamelyik szállodába, aztán hívjon fel. Tessék itt van a névjegyem is, itt még a mobiltelefonom száma is rajta van, azon bármikor elér. Tudja műholdas. Ha nem sértem meg, úgy havi tízezer dollárt tudok ajánlani. Természetesen kezdetben, aztán majd meglátjuk…..

Feri szájtátva hallgatta eddig a férfit, aki közben mellételepedett a padra. Csak nézte a férfi kezében az ötszáz dollárt, és arra gondolt, hogy még soha életében nem látott egyben ennyi pénzt. Pedig mindig keményen dolgozott, csak valamiért mindig az aprót kapta, a papírt meg zsebre vágták azok, akik ott sem voltak.

- És mit kell ezért csinálnom? -kérdezte gyanakodva.

-Semmit. Szinte semmit.! Csak kicsit beszélgetnie kell a dogjával. Közönség előtt persze. Azért fogok fizetni.

-És én? - kérdezte Mchara. - Én mit kapok?

A férfi láthatóan meghökkent. Látszott rajta hogy nem tud hirtelen válaszolni, keresnie kell a szavakat. Na igen, egy embernek pár ezer dollár, siker, és hírnév épp elég ahhoz hogy gazdához szegődjék, de egy kutyának? Annak nehéz olyasmit mondani, amiért csak úgy önként és dalolva lemond a szabadságáról, és az egyéniségéről.

-Nos magának mindenből a legjobb jár, mert a pénzzel nem tudna mit kezdeni. Extra kutyaól, vagy franciaágy, amit csak akar, és természetesem extra ennivaló. No meg a legjobb állatorvosok, hogy mindig a legjobb formában lehessen… Na és maga is világszám lesz, mint a kedves nagyapa volt. No persze nem egy kis cirkuszban, hanem a brodvéjn. Hallott már a brodvéjről?

- És a szukák?

- Az sem probléma! Lesz az is, amennyit csak akar! Még meg is unja őket! Heheheh…- Mekegett a férfi.

Mchara beleegyezően lehajtotta a fejét. Látszott hogy tetszik neki az ötlet, ilyen váratlan szerencsére ő sem számított.

Feri csendben nézte az elé tartott pénzt, de még mindig nem nyúlt érte. Agyában fénysebességgel röpködtek a gondolatok, a szíve majd kiugrott a helyéről, érezte hogy izzadni kezd.

- Bocsásson meg uram - mondta csendesen.- Ön azt mondta az előbb, hogy a brodvéjn csinál nekem és a kutyámnak karriert. Nem tudna inkább Budapesten vagy ebben a városban egy fele, vagy negyed akkorát összehozni? Mi nagyon kevés pénzzel is beérnénk….

-Uram! Budapesten? - kiáltott fel amaz kétségbeesetten - Budapesten magukat legfeljebb a nyugati aluljáró lépcsőjére tudnám felléptetni, és még az sem biztos hogy egy ingyenkonyhán elfogyasztott tányér hideg levesre valót keresnének. Hát Budapestről mindenki menekül aki tud valamit! Hát nem olvas újságot, nem néz tv-t és nem hall soha semmit a világról? Kérem, minden olyan magyar aki jelent valamit a világon, az elmenekült innen! Maga meg ezzel a vacak Budapesti debütálással jön nekem.. Kérem, ez képtelenség! Értse meg, maga in júeszéj két perc alatt sikeres és gazdag lehet az adottságaival, Budapesten ehhez két élet is kevés lenne. Hacsak nem fog valamiért egy fegyvert persze….

-Mért? Forradalom lesz? - kérdezte ijedten Mchara.

-Egy fenét! - mondta Freddy Horvát, és indulatosan legyintett egyet a levegőbe. - Ez csak egy poén volt. Csak arra akarom az urat rávezetni, hogy ebben az országban gengszterek vannak hatalmon, ők meg fegyverrel járnak. Biztosan hamarabb maguk közé fogadják azt, akinek szintén van fegyvere. Vagy legalább pitbullja.

- De én nem akarok elmenni Amerikába uram. -mondta Feri szomorúan - Én inkább itt maradok, mert itt kell boldogulnom, mert itt születtem, ebben az országban.

-Balga ember maga! -morogta rá Freddy Horvát - Mondja! Ki a fene törődik itt magával meg a kutyájával? Legfeljebb az adóhivatal, ha nem fizeti az adót, már ha egyáltalán van miután, és van miből adóznia. Egyébként itt, ebben az országban vége. Ne mondja hogy nem, hiszen gyakran járok haza, pontosan tudom mi a dörgés. Én egy olyan lehetőséget kínálok magának, amilyet nem tud bárki felkínálni, és holnap nem biztos hogy tartom az ajánlatom, ha most nem egyezünk meg. Tessék tegye el ezt a vacak pénzt, és tegye amit mondtam. Holnap reggel hívjon fel a névjegyen levő számon, és megbeszéljük hogyan tovább. Egy hét múlva örökre elfelejtheti a nyomort meg a küszködést ha rám hallgat, és ezt én, Freddy garantálom magának! Majd bemutatom pár nagy sztárnak, akiket ugyanígy, az utcán szedtem fel, mert értek ahhoz amit csinálok, és értek ahhoz is, hogy boldoggá tegyem azokat, akikkel együtt dolgozom. Elvégre ebből élek!

Azzal Feri kezébe nyomta a bankjegyeket, - valódi USA dollárok voltak,- és köszönés nélkül eltávozott.

Feri és Mchara egy darabig nézett utána, aztán már csak egymást nézték bambán, és fogalmuk sem volt, hogy most mihez is kezdjenek.

-Te el akarsz menni Amerikába?-kérdezte Feri

-Az hol van?

- Hát az baromi messze van.

- Te már voltál ott? -kérdezte Mchara kíváncsian.

- Dehogy is. - mosolyodott el Feri.

-Akkor honnan tudod milyen messze van? Egyáltalán, ha még sosem voltál ott, honnan tudod hogy létezik az a hely? Valakid ott született?

-Ej Mchara! Hát onnan tudom hogy létezik, mert akik ott laknak, azok folyton idejárnak. Azt is tőlük tudom hogy baromi messze van, mert sokat kell utazniuk, amíg ideérnek. Különben is, az emberek tudják az ilyesmiket!

Mchara gondolataiba merülten leheveredett a pad elé, a sétányra szórt kavicsra, és egy darabig egy szót sem szólt. Aztán megbökdöste Feri lábát az orrával, mintha csak engesztelni akarná.

-Igazad van Feri! - mondta szelíden- Nem akarok odamenni, mert ha olyan jó lenne ott, akkor sosem akarnék visszajönni. De valamiért mindenki idejár onnan, akkor tehát itt a jobb. Ha itt jobb, akkor meg minek elmenni innen? Hogy visszajöjjünk? Ez egy nagy butaság…….Az egész egy emberi butaság. Ó, Emberek!….-és lemondóan hunyorogni kezdett mintha szundítana, pedig csak végtelenül csalódott volt.

Feri szomorkásan elmosolyodott. Nem akarta tovább fűzni a szót, mert nem akart összeveszni Mcharával, ezért mély hallgatásba burkolózott. Tudta, hogy nem keresnek aznap semmilyen szállodát maguknak.

A parkba hirtelen belépett két marcona rendőr, és szigorú tekintettel egyenesen feléjük indult. A menekülésnek nem volt semmi esélye, és nem volt értelme sem…..

Ungarn 29. Februar 2008
(Ez itt egy pályázati mű volt, soha nem publikálták)